A koronavírusos megbetegedések 8,7 százalékát adják az általános- és középiskolások, ami érv az iskolák nyitva tartása mellett - mondta Radovan Fuchs tudományos és oktatási miniszter.
Szerző(k): Szász PéterA koronavírus-járvány okozta bizonytalan helyzet miatt újabb egy évvel halasztják el a gimnáziumi, szakgimnáziumi, technikumi diákok egyes évfolyamainak lehetőséget biztosító Külföldi nyelvtanulási program kezdetét - mondta a Magyar Nemzetnek Bartos Mónika, a 9. és 11. évfolyamos tanulók célnyelvi országba történő tanulmányútjai előkészítésével és koordinációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos.
Szerző(k): Szász PéterAz uniós hallgatóknak az Egyesült Királyságban való tanuláshoz szükséges új vízumkérelmezési kötelezettségével lényegében mindenki rosszul jár: az EU-s, köztük a magyar diákok is, súlyos összeget kell, hogy fizessenek az egyetemi képzésre való beutazásért is, miközben a britek számos tehetséget veszítenek el így.
Szerző(k): Szabó DánielNegyedéves, oltott, tanárszakos hallgatóknak is állást kínált több tankerületi központ januári kezdéssel. A PDSZ szerint őket is bevonnák a kötelező oltás miatt kieső tanárok pótlásába. Az Emmi azt közölte az RTL Híradóval, hogy a hallgatók - határozott időre és kizárólag gyakornokként - bevonhatók a feladatellátásba. Sok pedagógus kapott egyéni mentesítést a védőoltás beadatása alól.
Szerző(k): Domokos ErikaAz állami, alapítványi és egyházi felsőoktatási intézmények ötvenezer dolgozójának keresete két ütemben, tavaly és idén összesen több mint harminc százalékkal nő –közölte Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára. Januártól 15 százalékos béremelés történik.
Szerző(k): Domokos ErikaŰrmérnököket képez majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) 2022 szeptemberétől.
Szerző(k): Domokos LászlóA terv és a célállomások megvoltak, de a munka megkezdése után egy évvel gyakorlatilag kisiklott a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) vonata, így a célokat és a befutható pályákat is újra kellett tervezni és kalibrálni. A magát a magyar társadalom digitális GPS-ének tekintő szervezet vezetőjét, a napokban a második elnöki ciklusát megkezdő Beck Györgyöt kérdeztük.
Szerző(k): Szabó M. IstvánKeddtől beadhatók az iskolakezdés halasztásához kapcsolódó kérelmek - közölte az Oktatási Hivatal (OH) az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó Dániel